Smerz: klubok sötét zegzugaiban a dán bázisú duó "No harm" című új klipjével

A koppenhágai bázissal rendelkező Smerz új dallal jelentkezett, melyet vadonatúj NTS rádióműsorukban mutattak be. A norvég születésű duó október 2-án megjelent friss felvételének producerei és kliprendezői is ők maguk voltak.

A "No harm" videójában egy klub sötét zegzugaiban barangolva nyerhetünk betekintést a lányok zenei palettájának sötétebb oldalába. A kisfilm vizuális hatásai is ezt az érzést hivatottak visszatükrözni. A Smerz-dalok sajátossága, hogy a szövegírás és ének mellett a produceri és programozói munkálatokat is a duó tagjai végzik. Nem történhetett ez másként az új videóklip esetében sem.

Henriette Motzfeldt és Catharina Stoltenberg három évvel ezelőtt egy hamburgerezés alkalmával jelentették be barátaiknak, hogy egyetemi tanulmányaikat félbehagyva a zenélésnek szentelik életüket. Az ötletet akkor kétkedés fogadta, ám mégis gyümölcsözőnek bizonyult. Tavalyi debütáló albumuk után az idén júliusban megjelent "Oh my my" single, melyben a Pitchfork szerint egyensúlyt teremtenek a házi készítésű, DIY-pop és a dezorientáló techno között, már az XL Recordings kiadó gondozásában jelent meg. Most pedig legújabb daluk, a “No harm” követi a rejtélyes, elektronikus pop ösvényén.

A norvég duó a közelmúltban extra sebességre kapcsolt.  A “No harm” megjelenését megelőző héten két telt házas koncertet is adtak anyaországukban, elindították “Half life” elnevezésű partisorozatukat, a dán Politken újság kultúrával foglalkozó különszámának címlapjára kerültek, emellett elindították saját műsorukat az NTS Rádióban.

Catharina és Henriette  első egyórás NTS mixében lejátszott mindent a minimalista R&B-től kezdve, a szerkesztetlen klubzenén keresztül  a technoslágerekig, ezáltal  bevezetve hallgatóikat igencsak eklektikus zenei palettájukba és a rájuk hatást gyakorló előadók széles skálájába. Mindezt partisorozatuk, a "Half life" keretében a rádió "falai" mögül kilépve is prezentálják. A turné egy koppengáhai telt házas estével indult, télen pedig további európai városokban folytatódik majd.

 

NTS TRACKLISTING:

Smerz - unreleased

Minais B - Real Life, Real Time

Smerz - No harm

Jay Boogie - Don’t Ever Be Fooled Intro (feat. Cookie Tookie)

Yves Tumor - Psalm

No Dreams - Who Am I?

Mhysa - Spectrum

Hitoshi Kojima - In Meditation

Galaxian - Daisy Cutter

Pessimist - Spirals

Abra - Sick Girl

Isabella - Dying and Denying

Astrid Sonne - A modular body

Erosion Flow - unreleased

Astrid Sonne - Overexisting

Evitceles - June

Celle B - Tiger

Antenes - Fire Rises

Sissel Wincent - Subsidize

Code Walk - unreleased

Peder Mannerfelt - Equality Now

Astrid Sonne - Real

Galaxian - Days of Rage

Manni Dee - London Isn’t England (feat. Ewa Justka)

Shit and Shine - The Crocodile

 

Az új kislemez harmadik dala, a "Half life" a lányok következő NTS adásában, október 19-én kerül bemutatásra, majd a rákövetkező nap, október 20-án jelenik meg.

Magára az EP-re sem kell már sokáig várni; december 1-én digitálisan, az USA-ban pedig december 8-án fizikai formátumban is megjelenik.

Smerz - No harm - dalszöveg

DOCX - 56 Kb

Smerz - No harm - sajtóanyag

DOCX - 458 Kb

Mezei Csaba

lightmedia music promo

A(z) lightmedia cégről

Zenei promóciós szolgáltatások 2002 óta.

Média, rádió, DJ, zenetévé és klub adatbázisokon alapuló promóciós hírlevelek, zenei PR aktivitások. Széles körű lefedettség, hatékony kommunikáció, hasznos statisztikai háttér.